Magamról ezúttal nem sok szót ejtenék…
 
Szeretel
Gyermekkori barátnőm emlékére...
Sóstói út 53.
II. kötet
Ko(ó)r - történet
Sóstói út 53.
I. kötet
Így láttam ...
Így emlékezem…
Ez a véleményem…
Cseppjelenség
A két évtizede megjelent könyv összeállítás a rákkal kapcsolatos..
Férfigond/olat/ok
Egy kis ismeret- terjesztés, egy kis esettanulmány, relaxációként némi témába vágó irodalommal..

Aki meg akar ismerni, szánjon rám annyi időt, hogy ismerkedjen meg velem azokból a „lenyomataimból”, amiket kivetítettem, azaz: - kiírtam magamból. Gyakran úgy, hogy voltaképp azt sem tudta a környezetem, hogy én én vagyok, hiszen az 1989-es rendszerváltás után újságjaim mögött, cégnévként léteztem. Igazából 20 évig ez, egy személyben én voltam, saját szellemi termékeimen keresztül, még akkor is, ha időnként – szaklapokról lévén szó – külsősök is bábáskodtak benne.

A cég – a családi kassza – betöltötte szerepét.Gyermekeim mára sikeres felnőttek. Velem ismerték meg azt a szakmát, ami mára a hivatásuk, azzal a különbséggel, hogy ők ezt is tanulták, és erre is szól a jogosítványuk. És mivel a folytonosság alapján „Ők én vagyok már”, így nem esik nehezemre letenni azt a stafétabotot, amit én ösztönösen, egyfajta önmegvalósításként tudhatok magam mögött. „Önmegvalósításom”, – hogy hobbym a szakmám, amiből meg is élek – 39-éves koromban kezdődött. Persze előtte azért már „jeleztem.” A „miértek” a leltáromból apránként kiderülnek, és főleg annak a generációnak üzennek, akik szerencsére mára már nem tapasztalják, hogy az ember nem az lesz, és nem azt tesz, amit szeretne, vagy amire képességei predesztinálnák.Részemről ennyi – csak ENNYI – előnye van a demokráciának, de nekem ez a MINDEN.

Soha sehová nem tartoztam, sem pártnak, sem szervezetnek tagja nem voltam, magányos emberként, csapaton kívül éltem. Valószínűleg ez génjeim, származásom üzenete. Mert aki nem tudja, majd megtapasztalja: minden abban a bizonyos gyermekkorban dől el. És életünk jelentős részét ezen ismeret hiányában éljük le, miközben utódokat szülünk és nevelünk, és ezt a tényt ösztönösen átörökítjük. Számomra valahol itt kezdődik az „eredendő bűn”, és nem ott, hogy Éva nem tudván uralkodni ösztönein, leszakította azt az almát a paradicsomban…