Szeretel (2012)
vissza
Szerkesztői útmutató

Sokáig kételkedtem, szabad-e, lehet-e, tudok-e erről írni?

Nem az egészségügyi szakújságíró, sőt még nem is az egykori pszichológus dilemmázott bennem, hanem a magánember: tudok- e érzelmeim rabságából kiemelkedni, hiszen itt személyes kötődésről van szó, és mint közismert: az érzelmek megnehezítik a tisztánlátást.

Az érzelmeimen történő felülemelkedést a könyv stílusa bizonyítja. Ha megkérdeznék, hogy műfajilag hova sorolom, válaszom: tényirodalom, egészségügyi ismeretterjesztéssel, szépirodalmi betétekkel. Ez utóbbi többnyire „kölcsönzött gondolatokkal”, ahol az idézet segít az olvasónak és nekem egy-egy stádium fel és átvezetéséhez…

Azt az elvet követem, hogy mindenről beszélek Ilivel…hogy ne falazza be magát saját testébe… Miközben megosztom vele – na és az olvasókkal – a jelen hagyományos orvosi, és alternatív terápiás eljárásait. Úgy beszélek vele, mint aki csak egyfajta állapotváltozás, az élet egyfajta sajátságos állomása előtt áll. Nekem is nagy kihívás volt mindez, hiszen nemigen volt benne gyakorlatom. Ezt a módszeremet visszaigazolva láttam tegnap éjjel a Kossuth Rádió Hely című műsorának ismétlésekor, ahol a riporter egy Hospice házban járt, és az azt vezető szakember arról beszélt, hogy mikor az egyik haldokló nagyon izgatottnak bizonyult és elmaradt nála a megnyugvás szakasza, igénybe vette a pszichológus szaksegítségét. Aki végigkísérte az átmenet útjánál, és mintegy nyolc órán át kedvenc receptekről beszélgettek, főztek, sütöttek, mindezt a beteg ágyánál, s aki mosollyal és megelégedettséggel távozott. Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy ennél talán csak az lenne jobb, ha nem idegen helyen, vagy idegen emberrel,– még ha az szakember is – hanem családtagjainkkal történne mindez.
A könyvem fülén olvasható:

„– Nem akarjuk az élet részeként elfogadni a halált. Már a puszta szó hallatán is kiver minket a verejték. Pedig ez nem akarat kérdése. Mindannyian sorra kerülünk. Kegyelmi állapotban részesül az, akinek megadatik e felismerést birtokolni.

– Az elmúlás ténye és kérdése valamikor kultúránk szerves része volt, csak civilizált társadalmunkban, mint kellemetlen dolgot elhárítjuk magunktól, mert pozitív életérzésekre szocializálódunk.

– Mindannyiunknak tennünk kell azért, hogy a dolgok és értékek a helyükre kerüljenek. Ezért is íródott ez a könyv. És úgy érzem, hogy sikerült a távozást– ha gyötrelmesen is– de megszelídítenem... A barátnőm segítségével. Övé az érdem.”


Szeretném az egészségügyi szaklapjaimmal eltöltött hosszú időmet úgy kamatoztatni, hogy a munkám során megismert tárgyi, szakterületi ismereteimet ötvözhessem egyfajta Misszióval.

Ahol e könyv a téma felvezetéséhez csak egyfajta apropó…