A Nő....
vissza
SAJTÓ VISSZHANG:

Szentendre és vidéke (17. oldal)

Könyvajánló: A Nő, amikor fecseg…és mond is valamit

"...Megjelent a Szentendrén élő Balla M. Anna kilencedik könyve:
A NŐ… amikor fecseg és mond is valamit…- címen. E kissé talányos címről és a könyvről kérdeztük a szerzőt:

Ki a Nő, miről fecseg, no és miért?
- A nő ezúttal én vagyok, vállalva is önmagam az Előszóban. A velem történt dolgokat illetve egy merőben más témáról saját véleményemet osztom meg az olvasóval, amelyet egy valós történettel hitelesítek. Ennek értelmében három részből áll a könyvem, de ha műfajilag kellene meghatároznom, inkább nevezném ismeretterjesztőnek, mint szépirodalmi műnek. Ez talán azzal is magyarázható, hogy elvem: a „cipész maradjon a kaptafánál.”

Ez a közmondás, hogy jön ide?
- Pszichológusi végzettséggel egészségügyi szakújságíróként éltem aktív életem jelentős részét. Ezért ha e témában látok, hallok vagy tapasztalok dolgokat, nem tudok parancsolni magamnak és keresem a formát, hogy hallassam magam. November végén csípőműtéten estem át, és még a műtétem napján zuhanyozhattam, ráállhattam, harmadnap pedig hazatérhettem otthonomba. Nem kellett varratszedés, három hét rehabilitáció stb. Mindez olcsóbb a társadalomnak, sokkal kényelmesebb az egyénnek. A fájdalomcsillapítót, ha kellett megkaptam a patikában, a gyógytornász pedig az otthonomban tanított meg alkalmazkodnom „új testrészemhez”. Műtétem záloga az orvosi beavatkozás azon módszere, amelyet talán két orvos végez az országban.
Szemléletváltozásra, a módszer képzésbe történő integrálására lenne szükség, hogy mindenki – közfinanszírozás keretén belül – részesülhessen abban, amiben én. És nagyon sok a rászoruló. Az artrózis mára népbetegség. Sajnos „Isten malmai nem őrölnek”, mert nagy az ellenállás…

Másik téma?
- A gender, ez a számomra felfoghatatlan őrület. Nincs összefüggés a két téma között, ezt oldja fel a cím. Hogy fecsegek…

A harmadik téma?
- Ez viszont némileg összefügg a másodikkal, csak műfajilag tér el. Egy valós történetet beszélek el, mikor egy tudományos karrierje csúcsán álló NŐ úgy dönt, hogy feladja egzisztenciáját anyaságáért. S hogy miért nem tudta a kettőt összeegyeztetni, arra megadja a választ egyéni sorstörténete.

Kinek ajánlja könyvét?
- Fiatalnak, idősnek. Nincs korhoz kötve. "..