Ilonka három hét alatt távozik az élők sorából. Az utolsó héten sokat szenved és a kábítók hatása alatt olykor már senkit sem ismer meg. Feladja a harcot. Haláltusájában fia és férje fogják a kezét.
   A temetés után az egyik előkerült nagynéni igényt tart Ilonka irhabundájára. „Nektek úgyis felesleges!” – a jelszó! Palika semmit sem enged ki a házból. „Édesanyám ruhái itt maradnak, nekem emlék!”Mire direktbe kapja a foghegyről odavetett megjegyzést: „Nem is az édesanyád, mit izélsz….”
   A kegyelet nem mindenkinél törvény. Bár Euripidész szerint: „Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb" – ez esetben ez ókori bölcselet nem ül. Csak Palika fejében: mert mióta tudja örökbefogadásának történetét, édesanyja, Ilonka iránti szeretete, tisztelete csodálattá minősül…

Egyébként a Megyei Kórház Nőgyógyászati Osztálya beszerezte Ilonka húsz évvel ezelőtti leleteit, s az orvosi szakirodalomban leközölték esetét. A klinika is kért visszajelzést, mert nemigen tudott ilyen hosszú túlélésről, mint ami Ilonka esetében fordult elő..
Palika kilétét illetően a hivatalos egészségügyi fórumok nem tettek fel semmilyen kérdést, hiszen számukra evidenciával bírt a szülésképtelenség. Egyáltalán e sajátságos örökbefogadás ténye, annak ereje, a „gyógyító képzelet” levált a kórisméről és lényegtelennek minősült. A tények közlésénél a pszichológia, azaz a lélektan háttérbe szorult. Meglehet azért, mert sokak szerint a lélek nem konkrét..
Pedig Ilonka esete –a létező valósággal - ennek ellentmond.