Cseppjelenség (1990) |
||
A férj megint csak bólintani tud erre a tömör képtelenségre, szó nem jön ki a torkán. Csak gondolni tudja, hogy nem mondhatja feleségének, hogy mindehhez hármójuknak nincs reális jövőjük…
Így kerülnek a fővárostól 300 km-re az országszéli megyeszékhelyre. Először albérletbe, majd egy gondnoki lakásba. Ők hárman: Ilonka, Pali és a kisfiú: Palika… A 19(!) év alatt senki nem ismeri meg az előzményeket. Palika sem. Iskola, szerető, harmonikus családi élet, sport. Ez teszi ki életüket. A fiú már általános iskolában élsportoló, a gimnáziumi évei alatt ifjúsági válogatottként beutazza a fél világot. Versenyeire először belföldön édesanyja mindenhová követi, s mikor külföldön játszik Palika, anyja órákig ül a rádió vagy a televízió előtt, hogy valamilyen hírt kapjon. Mossa az ingeket, melegítőket, készít, csomagol. Azt akarja midig: az ő fia legyen a legjobb a legszebb e földön… Sokan már meg is szólják a háta mögött: „ejnye, ennek az asszonynak nincs is más témája, csak a fia, persze ehhez kell egy ilyen tutyimutyi férj is, aki mindent a feleségére hagy és annak szoknyája mellett ül!”... A megjegyzések nem izgatják Ilonkát. Ha meglátja gyermekét, vagy ha hírt hall róla, az amúgy egyre sárgább szeme különös fénnyel ragyog. De ha valaki netán rosszat mond Palikára vagy esetleg a másik félnek drukkol, akkor iszonyatos szikrákat szór. Palika jó gyerek. Nem jár napközikbe, iskolából egyenesen siet haza. „Csókolom Édesanyám”-mal rohan anyja felé, s ezt akkor sem szégyenli, mikor már jóval túlnő a mamán, hangja mutál és szája fölé sötét pihékből vonalat rajzol az idő. És akkor sem, amikor már első osztályú sportoló. Telnek az évek. Következik az érettségi, a pályaválasztás. A „mi legyek, mit tegyek” örök dilemmája. A fiúnak sportkarrierje érdekében Pestre az ország legnagyobb |
egyesületébe kell költöznie. Lakást, állást, egyetemi felvételt kínálnak. Egyetlen feltétel: főállású pesti sportolónak kell lennie.
Ilonka fél a nagyvárostól. „Tudod kisfiam, amikor te pici voltál, mi éltünk ott, de nem voltunk boldogok, nekem itt sokkal jobb, de neked menned kell!” A fiú hallani sem akar az anyja nélküli karrierről. A helyi egyesületnél kap sportállást: „egy-két évet itt játszom, közben megyek ide a Főiskolára tesi szakra tanárnak” – dönt. Az Ifjúsági korosztályból kinőve egyenlőre kevesebb a sikerélmény. A győzelemért a nagyokkal kell megbirkóznia. Több energia, kevesebb visszajelzés. Csak a remény: a munka és az idő majd meghozza gyümölcsét. Ilonka jobban ráér. Kevesebbet figyeli a híreket, és a postás is többnyire rossz eredményeket hoz, ha Palika külföldön játszik az utánpótlás csapatában. Persze, tudja ő, hogy a sportban van vesztes fél is, csak hát Palika ez idáig nem az volt…. Több üresjárat, kevesebb sportöröm. Jobban van ideje odafigyelni önmagára. Észreveszi: gyakorta szédül, hányingere van, görcsöl. És úton-útfélen figyelmeztetik: májfunkciót kell csinálnia, mert nagyon sárga a szeme fehérje.. A sportpályán is mindig szól valamelyik orvos: „Ilonka jöjjön be hozzám, nem ártana egy vérkép”! Végül Palika parancsára bemennek a kórházba. A vérkép falhoz állít mindenkit: Nincsen semmilyen panasza?- kérdik megrökönyödve az orvosok, mire Ilonka halkan megjegyzi: ”fáj a májam és az epém, valószínűleg a hasnyálmirigyemnél jár az áttét…” S említést tesz húsz évvel ezelőtti műtétjéről, amiről csak beszélni tud. A papírokat ugyanis összetépte, de előtte azért megtanulta a kórelőzményt és az epikrízist. – „Semmi jót nem mondtak azok a papírok és én pedig nyertem húsz évet és a fiamat is felneveltem” – mondja huncutul ¬ és kimondhatatlan büszkeséggel gurulnak szét a könnyek a múmiává sárgult arcon. „Megleckéztettem az időt” – suttogja még vissza az ajtóból… |
|